Szpész

Hiányoztam Bézil? Milyen volt nélkülem a mély űr? Milyen volt a sötét anyaggal bélelt Androméda pulzárjában? Éreztétek? Végtelen vákuumát. Mozgásban a puniverzum. Fénysebességgel száguldott keresztül rajtunk és még annyit sem mondott, Dimitroff. Egy csillag minél fényesebben fest az égen, annál kevésbé fog puritánkodni alulfejlett lényekkel. Világítanak. Mert azt tudják. Szüntelen. Ez az orángutánszerű primitív emberségesség pedig nyálcsorgatásban ázott olcsó ingjében szájtátva fejtegeti, magyarázza ezt az évmilliárdok alatt kialakult felfoghatatlan rendszert. Amit talán sosem fog érteni földi korlátolt társaságunk, hiába a kilométeres okulárék, nomeg a pez cukorka mosolyt fakasztó bája. Próbálkozzunk. Anélkül nem létezhetünk. Kíváncsiságból mindig is a majmok előtt jártunk, ám emberségben mélyen magunk alatt teljesítettünk. Persze van tepertő, ami egy fantasztikus dolog s bizonyítja, hogy az univerzumban a csodák száma végtelen. S a remény, mi megkülönböztet minket többek között a szurikátáktól hatalmas dolgokra képes. A világ kivár, esélyt ad. Hátha mi is részei lehetünk majd a jövőben annak a táguló világegyetemnek minek ragyogó fénye éjszakánként magához öleli bizonytalan kis bolygónkat, s mi lehetővé teszi, hogy egy Bébigabi gyertyafénynél maszturbálhasson a kannibálpornóra.