„Megolvadtak drága szárnyaim apám. Nem akartam visszatérni, nem hallgattam bölcsességedre. Magasabbra vágytam, többre, érinteni akartam az égbolt azúr kékjét. A szél ölelése, ahogy lágyan körbe táncolt simogatva, hogy végül a mélybe ereszthessen végzetembe, hinned kell, hogy csupán egy ártatlan eleme világunk oly sok csodái között. Ha tudtam volna előre napunk perzselő sugarait, ha láttam volna bukásom pillanatát, akkor is ekképp cselekszem. Hisz a messzi fellegekben töltött egyetlen percem többet ért, mint eddigi éveim során tapasztaltak összessége. Bocsáss meg, hogy végül elértem álmomat, hogy magadra hagytalak de tudnod kell, hogy másra már nem vágytam volna. Nem a te hibád, haragod kérlek engedd szabadjára ott hol elnyeltek tengerem habjai, had leljek megbocsájtást.”
