Korán kelni borzalom. A testem még álomban, gyomrom kavarog, epém mar, a faszom áll, hólyagom tele pisával. Állófasszal nehéz hugyozni, türelmetlen ásítások lankadásig. Pisa. Tükör. Úristen. Felöltözök, lassan, kedvtelenül. Libabőr polóval, farmer, ajtó, irány a munka. Lépcsőn lemenet a friss szellő járja át meggyötört fejszerkezetem, hűvös huzat nem boldogít csak ráébreszt arra, hogy mennyire szörnyűséges korán kelni, felerősíti fájdalmaim. Korgó gyomor, maró érzés. Émelygés, rosszullét, pakolás, kinyitás. Leadom az előzőnapi bevételt, csórok egy zsemlét. De már mindegy a gyomrom csöcsön egész délelőttöm görcsben lesz. Néhány óra múlva reggeli, evés utáni rosszullét. Fel a lépcsőn. Ezt szeretem. Kiverem. Döglés. Öltözni jön a déli műszak. Éhség, unalom. Hátfájás. Ebéd. Jóllakottság, bezárok, lépcsőn fel, mennyország. Ágy, rejsz és alvás, ha megy. Ha épp dákóval verik egymást az ötévesek a szobám melletti játékteremben akkor csak félálombéli nyálfolyásos sztázis. Négykor ébredés de minek, köcsög vb meccs, egy kis gyurma. Esti műszak, lájt. Vacsi. De ha buzik, bejönnek zárás előtt 5 perccel akkor kurva anyázás… Vannak buzik és egyre többen. Globális felmelegedés+válság, brutális kombó. Mindegy, végső zárás. Egy sör elszopogatása, esti meccsnézés. Még 11 előtt alvás. Másnap re. Még 39 év a nyugdíjig…
