Egy. kettő. Három. Pinád várom. A meleg kemencét. Hogy kinyíljon szent ajtaja és beengedd az éhező faszrigómat. Tik tak. Kolompol a herés madárka kloákádon. Tik tak. Szabad? Szeretném becsúsztatni a békebeli paréjzerem bébi. Szeretnélek átprogramozni a mikrocsipemmel. Szeretnék egy szeletet a tortából. Nem. Nem megy ez nekem. Régebben sem volt jobb. Azt hiszem a dugáson és a tudat eltorzításán kívül nem sok jó dolog maradt ezen a rút felden. Ezekhez ragaszkodom. Pedig a gecim nem technokol. A májam pedig nem partner. A zene. Közben szól a szimfonikus és megered az elmém nyelve. Imádom ezt az érzést. Minden ekkor születik. Leomlanak a falak. Annyira szabadnak érzem magam, mint egy ánuszrózsát elhagyó széklet. Gyönyörű szabadesés. Hulló fekália vagyok. Egy kukoricás paca a zománcon. Nem is vágyok többre. Nem vágyhatok többre. Csak pumpáld bébi. Csak pumpáld az EMBÉTÉDBEN.
