Szuperhősös, emberiség megmentős kékséges fallosszal átszőtt sűrített vászon kuriózum, baglyokkal és töménytelen meztelen férfi hátsók totáljával, majd a hosszúra nyúlt előjáték végén leírhatatlan vizuális orgazmus a szemünkre.
Egy újabb képregény feldolgozás, ami végérvényesen feledteti a korábbi kevésbé sikeres adaptációs próbálkozásokat, Elektra, Daredevill, és társait. Más világban jártunk, járhattunk, igaz kicsit hosszúra nyúlt a túra, de megérte. Látványilag 300, részletességben egy Dark Knight, enyhe Sin City-s fílinggel. Ütős kezdés után mintegy másfél órás úgymond felvezetéses múltba tekintés után beindul az akció dús zúzda, befejezésképp pedig egy zseniális, kevésbé látványos végső akkord. A forgatókönyv briliáns, szinte tökéletes, jól felépített aprólékosan kidolgozott, kevés a zavaró közhelyes Hollywoodi sablon, még ha olybá tűnnek is sikerült valahogy élvezhetővé adaptálni azokat. A történet bonyolult, rendkívül összetettre sikeredett. Figyelni kell az elejétől a végéig, kiváltképp azoknak akik nem ismerik a képregényt( én is köztük vagyok). Aki meg ezt látta, az magasról lefogja szarja a "császár" elődöt...
Dr. Manhattan betekeri a Blaupunktos kobrát az isteni Jupiternek...
A poénok ülnek, kezdve a politikai fricskákon keresztül az emberiség és jellemrajzok kiparodizálásáig. Ami a hangulatos zenét illeti, valaki nagyon értette a dolgát mikor kiválasztotta ezeket a „klasszikusokat”, megmosolyogtató és szórakoztató volt pl. Néna 99 luftballonja ebben a környezetben. Végre egy film ahol nem törték magukat a zenészek komponálással, egyszerűen kiválasztottak pár régi slágert és szinte találomra a képek alá „pattintották”. E remekbe szabott válogatás Tyler Bates nevéhez fűződik, aki egyébként a Spártaiak (300) zenéjét is jegyzi.
Képileg nem lehet hiányérzetünk, szinte tökéletes volt. Minden egyes képkockáján látszott a profizmus, kidolgozottság. Cgi (szídzsíáj) látványától könnyen vizuális orgazmus közeli állapotba került az ember olyannyira, hogy néha teljesen megfeledkeztem magamról és helyenként még a nyálam is kifolyt. Elképesztő durvasággal, szabdalások, törésekkel, volt teletűzdelve, helyenként komikusnak ható képsorokkal, a bagoly látványától például többször röhögő görcsöt kapott a vége felé már egyre inkább kimerült közönség. Erotikus jelenetből sem volt hiány, ilyesfajta szerelmi együttlétet ember még nem láthatott vásznon. Óriási mozi, leírhatatlanul töménységű és minőségű élményt ad, bár hosszú és néha vontatottnak érezzük, ám olyankor kiváló érzékkel töri meg a monotonitást egy csipetnyi látványos sziporkával Zack Snyder, a Watchmen karmestere. A monumentális, hatásvadász képi világa miatt elsősorban moziban érdemes megnézni, otthon kevésbé lesz élvezhető.
És egy kis meglepetés a végére, kékes pöcs és popsi spoiler. Egyébként a vásznas neon lőcs átesett egy pénisznagyobbító cgi műtéten. A farpofa maradt. Egy csöppet bizarr volt a látvány, az alkotók fokozatosan szoktatták hozzá a nézőt az emberfeletti meztelenségéhez, a végére pedig már számolatlanul kaptuk arcba a neon spárgát csupasz segg kíséretében.
Buddy Stern vagyok, zsidó származású skizofrén magánnyomozó. Folyamatosan járó agyam értelmetlen gondolat foszlányok, őrület határán táncoló tekervények közepette hirtelen megragad valamit a káoszból és fürge ujjaim kipréselik azt testemből. Megszületett a legújabb poszt. És nagy valószínűséggel nem olvastál még ekkora fost. Nyomokban mogyorót is tartalmazhat.
Csak is saját felelőségre fogyasszatok!
Puszi!
Aki szeretne e-mailben elküldeni a picsába kérem ide küldje:
buddystern@gmail.com
agarajz:
Csodálatosan rokonszenves blog, csak így tovább! Javaslom a szerzőnek, hogy kísérletezzen bátran a költészettel, ebben a spontán kétsorosban nagy lehetőségeket látok:
"Megszületett a legújabb poszt. És nagy valószínűséggel nem olvastál még ekkora fost."
Van hova fejlődni, ugyanis olvastam már rosszabbat is. Hajrá! (2016.06.27. 14:44)Bazmegnyárvanésnincsbalaton
Buddy Stern:
Elég volt a szeszből szerda este, nyomorba dönt, elpusztít (2012.10.12. 18:00)Visszatérés
csortos szabolcs:
Támogatom és egy sörrel meg is ajándékozom a blog szerzőjét az első fasza poszt után! :D (2012.10.12. 16:47)Visszatérés
poTomek:
@Buddy Stern:
WTF, új rendszer? Nincs egész nap büfé? Csak reggel-délben-este? :O (2010.07.15. 09:20)Tata, nem Balaton
Buddy Stern:
:D
Engem is váratlanul ért. Ugyanott ahol tavaly.
Amúgy hívogatlak, miért nem veszed fel?:)
Gyertek látogassatok meg Ádámmal. (2010.07.13. 10:28)Tata, nem Balaton