Felnőni és széppé válni
Nehéz gyermekkorom volt. Főleg a külsőm miatt. 14 évesen inkább hasonlítottam egy 7éves pályakezdőre, mint egy gimit éppen elkezdő tinédzserre. A helyzet később sem változott. A középiskolás éveimet gyermeteg külsőben kellett megélnem, ami bizonyos területeken hasznos volt, pl. sose vertek meg mivel olyan kicsi voltam és ótvar ronda kölyökképű szánalom. Nyílván nem látták bennem a konkurenciát a csajozásnál, ezért megkíméltek. Nos, igen egyben pont ez a kevésbé jó része a dolognak. Egyszerűen a lányok nem vettek „férfi” számba, de még fiúba se. Gyerekszám voltam. Egy kis szaros aki mindig megnevetette a többieket óvodás külsejével és infantilis viselkedésével. Nyílván komolyan nem viselkedtem ahhoz a fizimiskához. Nem panaszkodom mivel szerettek, de mégsem úgy ahogy azt én akartam. Nekem csaj kellett volna, suna. Csókolózni meg mitomén. Mondjuk máson akkor még nem gondolkodtam. Sokkal később lett csak megrontva gyermeki lelkem a testiség gyönyöreivel.
Szóval 4 év telt el így, komolytalanul, eredménytelenül. 18 éves koromban sikerült kinéznem 12 évesnek. Hű de nagy volt az öröm, lehetővé vált, hogy általános iskolák fő kandúrja lehessek, persze ott is csak az alsósok között.
A változás szinte tapintható, főleg az öv alatti részen
Jött az egyetem, megismerkedtem az alkohollal. Segítségével sikerült néhány évet rápakolnom baba popsi felületű arcomra néhány barázda, heg, ránc formájában. Azok a csodás másnapi gyötrelmek… megelevenedtek a pofámon.
De még mindig nehéz volt elfogadtatni másokkal magamat, mivel így sem néztem ki koromnak megfelelően, sokszor nem vettek komolyan, még mindig hadilábon álltam nőzés terén, de már voltak bíztató jelek, és szerencsére néhány pedofil diplomázó óvónő is.
Ahogy telnek az évek, és nem azt mondom, hogy utolértem magam, vagy valaha is fogom, de egyre jobb a helyzet, jelenleg elégedett vagyok. Egyszer talán még lesz haszna fiatalos külsőmnek. Ami viszont a legjobban idegesít, hogy néha még most is elkérik a személyimet. Hát, basszameg!
