Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Vadállatok

 2014.03.18. 12:26

Ritka éjszakai aratásra került sor a fülledt Fikkenházzán, ráadásul szokatlanul rövid szoknyában. Két asszony ráment az érett spárgára, váratlanul álmukból kikelve határoztak így. Már közel fél órája húzogathatták a zöldségnek tűnő dolgokat amikor a kerítés szélén egy szürke, félheréjű farkasz jelent meg. Osont, egyre közelebb a gyanútlan őstermelő lédickhez kik ekkor már teljesen leizzattak s ruhájuktól megszabadulva vonaglottak a holdfényében kimondottan erotikusan még egy ordas számára is. Az állat megtorpant, fonnyadt szemeinek sarkából kipattant a csipa s akaratán kívüli szörnyű vonyításba kezdett bal hátsó lábával pedig a hasaalját vakargatta már-már véresre . A mezítelen puhatestűek habozás nélkül kaszát ragadtak s a hang forrása felé futottak. Vicsorogtak sminkjük alatt, szemük vérben izzott, köldököt súroló vidéki csecseik vad pogózása pedig többször is eltakarta dühös arcaikat, holdat. A prémes vadorzó totálisan ledermedt a látványtól, mozdulatlan plüssként állott egy rohadó cölöp mellett, nyelve pont egy csalánosra lógott teste azonban meg sem rebbent. A kaszán megcsillanó éles fény egyet jelentett főjének elvesztésével, ebben biztos volt. Egy könnyed éjszakai karlendítés végén az állat egyszerre veszítette kiváló látását s szaglását. Valamint a fejét, véglegesen. A véres porban elnyújtózva szomorúan konstatálta utolsó gondolat menete, hogy bizony mohó kíváncsisága ez alkalommal halálosnak bizonyult. A tanulság, miszerint kerülni kell minden körülmények között a sötétben gyanúsan tevékenykedő nőnemű parasztot, parasztokat örökre a retinájába égett.

Címkék: agymorzsák

A bejegyzés trackback címe:

https://stern.blog.hu/api/trackback/id/tr345867537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása