Annyira kívántam bedi. Szombat este se sör, se bor. A borz alomságának netovábbja. Egyszerűen képtelen voltam elmenni egy boltig. Kibaszott agora fóbia, kibaszott tömegiszony, kibaszott részvények megakadályoznak ÉLNI. Ezt hangosan mondtam, gondoltam. Még jó, hogy ma mrs. penny megdobott néhány löket serrel különben kénytelen lennék ma is böjtölve maszturbálni valami pornhubos faszságra... Szeszböjt. Léböjt. Böjt, mindegy. Egy kibaszott barlangban élek, barlangtest vagyok, remetefaszi. Gyűlölni való antiszociális panda. Mégis miért? Hisz alapjába véve szép lennék, a nők imádnak általában. Látják a megbújó titokzatos férfit a gyermeki mosolyom mögött, és persze kedvelik a mikrocsipem is. Báng. Vagy csak egyszerűen pedofilságból vonzódnak hozzám? Nem, kizárt. 23 éves koromig nem volt hónaljszőröm. Baba illatom volt, a tökömet is csupán néhány szőke ártatlan szőrszál fedte. Az Old Spice intézményét is csak a reklámokból ismertem. Hátaztán.
De most? Korom csúcsán, korom szőrén elzárom ezt a testet a világ elől, ahelyett, hogy beporoznám a kibaszott mindenséget. Micsoda pazarlás. Az erőforrások oktalan pazarlása ez. Mert a pszié gyengeségei uralják e testet, s így a cerka hegye nem érhet vásznat. Véletlenül sem. Ez a végső konzekvencia.
És már sír is makk uraság. Mert ez a valóság. Picsogó harmincas, egzisztenciától mentesen, levegőben lógó társadalmi anomália, illetve annak peremvidékén táncoló akrobatikátlan faszfej keresi méltó büntetését egy vagány emós punciban. A megsemmisülést. Mit is mondhatnék erre te csálé csöcsű grízgombóc, ha tükörbe nézek jót mosolygok, aztán kiverem. Reggel újabb nap kél, s a tegnap réme már a múlté.
