Valami elkezdődött. Magasra tettük a végcélt. Meg a vécét is. Létra kell a gitthez. Fura ezt kimondani. Még furább vizuálisan találkozni a problémával. Milyen lehet 10 méter magasban bidéből spriccelni a mártásos kloákára egy tökéletes szivárvány árnyékában. Kontraszt. Fantasztikus dolog. Mert minden pozitív pozitívja egy negatív. Meganegatív. Éreztétek? Mozog a föld.
Velem szemben létem legszebb pillanata mialatt kezemben egy apró galambszart morzsolok ami nem rég hullhatott vállamra. Megcsókolom életem ajkait s közben érzem a rózsámból kicsusszanó édes köményt. Nem tántorít. A két véglet tesz egésszé. Mert nem létezik egyik a másik nélkül. Nem létezhet mosoly könnygáz nélkül. Ráncok q10 nélkül. Fingerezés ujjpercek nélkül. Az egész olyan teljes. Tökéletes. Gyönyörű, mint a rothadó hullából kibújó tulipán. Nem állunk meg. Utazunk, s közben tapasztalunk. A két pólus között vándorolva maszturbálunk.
Temetés után egy órával már képesek vagyunk párosodni. Megyünk tovább. Pulzálunk míg testünk meg nem szűnik létezni. A gyűlölet is tovaszáll néha. Helyet cserélnek a békével. A meggyilkolt embereket magunkhoz ölelnénk. Megnyugvás. Majd belső atomrobbanás s a végét akarom a földnek. Aztán a nap sugarai simogatnak. Nem. Fantasztikus ajándékot kaptunk. A gondolat. Érzések. Vakarat. Nyitottnak kell lenni a világ dolgaira, tárt karokkal, letolt nadrággal s hagyni, hogy átjárjon az a magasabb perverzió. A határokat csak a társadalom szablya. Az életet nem lehet prés közé szorítani. A töködet igen. Egy ember szabadnak születik a világra és semmi más nem számít csupán a pillanat polaritása.
