Nyomok a hóba. Így a nyál előszelében kozelba mártom bánatosra makkozott tollamat hátha megszületik A gondolat. A gondolat, amire milliók fognak egyszer rejszolni, amit milliók fognak twittelni, megosztani, lájkolni, ajkukra venni. Ékeskedni. Igen. Benne van a pakliban, hogy lenyomjuk a deliriumos Coelhot Buddy. Miszter közhely Pau ló. Divatos lett az ő mívelt faszát szopni. Karakterizált ivarsejtjei már a fél világ elméjét beporozták. Ha innen nézem undorító. Ha onnan, hogy mindezt egy rothadó testből préselte ki némi tudatmódosító szer hatására úgy igen. Van remény. Ez a lényeg. Rákapnak, vagy nem az emberek. Felkapnak. Talán így pontos. Kell e mögöttes tartam. Nem. Vagy mi számít igazán. Nagy bölcseletek a világ dolgairól. Szépen fogalmazott zsolozsmák kígyóuborkáról meg farhátozó nyuggerekről. Kapaszkodók. Az egyszerű embernek gondolatok kellenek. Gondolattáplálás. Fontos, legalább annyira, mint az étkezés. Meg a daily rejsz. Miért törjem a fejemet, ha más már kitalálta, jogos. Csak át kell vennem tőle párszor elmondom magamban és máris a sajátomnak érzem. Elhiszem.
Hú, mester, szarj a brénemre még okosságot, mester! Nem vagyunk rá méltók. Gondolatfüggők vagyunk? Talán. Az elméd kőkeményen, agyon kúrt minket. My szürkeállomány is shaking. Báng. Imádunk. Esszük a morzsáid. Mondj bármit mi követünk.
Ostoba barmok vagytok. Világtalanok. Gondolattalanok. A költő birtokol titeket. Másokból létező bábgecik. Olvasson ki nincs. Szívesen pattintanálak agytörzsön az esszémmel. Működhet.
