A világról
Testem a régmúlt börtönéből próbál meg üzenni a nagyvilágnak. Magányos hívőként járni az újszelektől viharos tengereket tele veszélyekkel. Mámortól részegült gondolataim szüntelen harca a változás ellen hatástalan. Hullámsír, úszni képtelen elmémnek. Feltétel nélküli megadás, fájdalommal teli elfogadás. Vagy sodródom én is a bűnös árral, szemeim csukva tartva figyelem a jelen érthetetlen történéseit s némán asszisztálok a gyönyör féktelen pusztításához.
