Egy kosaras naplójából
Gánge lófasz vagyok. Elég volt a szenvedésből mit magasságom okozott. Csúfoltak, megbámultak, és folyton néznek, kérdőn, hogy ki ez a torzszülött. Egyszer a billiárdnál véletlenül a karomat ragadták meg dákó helyett. Elegem van a hosszúságból. A meccs végi hosszabbításokból. Legyen vége a rendes félidőben, vagy büntető rúgás. De ne hosszabbítsanak. Karommal körbe érem a szobám, tenyerem nagyságában eltörpül apró péniszem. Gyerek vagyok egy szürreális testben. Egy langaléta átok. Bárcsak létezne testkisebbítő műtét. Nem akarok többé kosaras lenni, tömzsi kiscserkész lennék. Egy apró gyöngyszem. Rövid lábú törpe terrorista.
Nem hajlongok tovább a szobákban, nem hajtom le fejem folyton. Nincs értelme magaslatokban járnom. Túlnőttem a célon, a célomon, hogy normálisan élhessek. Az a sokévnyi csúfolás és megvetés. Hé, te lóbaszó állat, menjetek, szedjétek le a sérült palánkot. Örökre felsértették kosaram.
A derékig érő emberek világában, óriási hiba vagyok. Töprengés, álmodozás, Gigászi léptek várnak még rám. Megbékélés, elfogadás. Lábplasztika. De vajon jobb lesz e a világ. Ha méteres hiány lép helyébe.
