A randomkula

Talán már mással is előfordult az a fajta „baleset”, hogy hugyozni indult de végül szar lett belőle. Néhány éve kezdtem ülve sárgázni, leginkább azért, hogy ne kelljen minden másnap a pisától tündöklő klozetot takarítanom, és persze így nem kell fel-le hajtogatni az ülőkét sem. Vendégségben is jobb a békesseg, ha a nőknek megy akkor a férfiaknak is. Csupán több mint húszévnyi beidegződéstől kellett megszabadulni, hisz mennyivel is egyszerűbb volt simán elővenni Rudolfot és az ovális hasadék felé permetezni, mint körülményesen deszkára ülve eregetni ügyelve a túlnyomásra, majd makk úr nyílását, mint ahogyan nózit a zewába egy kocka toalett pépőrrel gondosan megtörölgetni. Aztán nadrág fel, viszlát. Hónapok kellettek ahhoz, hogy ez az egyszerűnek tűnő manőver rutinszerűvé váljon és ne karddal előre dőljek a porcelánnak. Végül sikerült. Mostanság viszont arra lettem figyelmes, hogy egyre többször a mezei kisdolgokból nagydolgok lesznek. De hisz nem is kellett kakilnom anya! Hát látod mégis? Itt valami nagyon bűzlik bedi! Ki érti ezt… Hol vannak már azok a régi, kellemes tolófájásokkal teli pillanatok melyek gyengéden éreztették a szükség közeledtét, mikor az ember egy újsággal nyugodtan rákészülhetett a gitt szeánszra. A boldog időknek vége. Most leülök fél percre és két kiskocka között akaratlanul kicsúszik egy harmadik gyermek is mely sokkal sötétebb és nagyobb társainál, váratlanul, minden ok és előjel nélkül.