Vasárnap 19.45. Egyedülálló bajszos férfi bemegy 5 soproniért a Tomiba. Átlagos. Semmi kirívó. Bárkinek viheti. Senki nem gondolná, hogy saját fogyasztásra lesz. Nem néznék ki belőle, hogy magányos piás. Jó külsejű, térben, időben orientált. Jó szagú. Málnabokor. És mégis megissza. Egyedül. Hopp. Húz valami váratlant a kis fickó. Mégsem lehetne ledegradálni a magányos piás kifejezéssel. Mert egyszerűen nem az. Még ha annak is tűnik. Egyszerű tinta a tollhoz. Semmi több. Társaságban lehet csak inni? Nem. Ott meg minek? Hangulat fokozás céljából? Hogy elengedjük magunkat kicsit? Vagy egyszerűen csak azért, hogy lássuk egymást csöcsön és kibír ocsmányabbul viselkedni amit majd másnap jóízűen egymás orra alá dörgölünk. Az mivel számít többnek? Miért aljas az ki mással nem ossza meg mámorát. Én saját felhasználásra iszom. Leszarom a társadalom szúró tekintetét. Fantasztikus érzések lapulnak itt az árnyékban. Mindenki kipróbálhatná lelkiismeret furdalás nélkül. Igazi szabadság. Van tető a fejem felett. Nem tudom mi lesz holnap, nem is érdekel. Másnaposság biztos. Van mit ennem. Kitágult a tudat. Lélegzem. Érzek. Rácsatlakozom elmém rejtett vénáira s szép lassan elkezdem szívni a mannát. Hátha. Vízválasztás lesz. Talán pont a 3. és a 4. Soproni között fejelem ki a szürrealizmus vékony tűzfalát. Nevernow. Rowling meg elbújhatna a farvizemben és feldughatná Potter pálcáját a szivárvány ízű punellájába. Vajon mit használt. Én is kérek.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
