Végre tudok írni, mivel ellenőrzött körülmények között basztam be. Van egy vékony határ a negyedik sörnél talán, az a vízválasztó. Most éppen fullban nyomom a kretént. Üzemanyag optimális. Bár még a hétfő esti, éjszakai sebek látszanak(nyalogatom is őket bátran) biztonság kedvéért ráengedtem egy kis nedűt a májashúrkára. Kockáztatás nélkül nincs győzelem. Sok az elmaradott projekt. Nem haladtam semmit. A könyv áll, faszom* csak reggel, teli hólyagnál. Az elkezdett novellák szintén várakoznak. Ja és a forgatókönyv. A nagy dobás. Szinte hallom, ahogy a félig megkezdett karakterek utánam epekednek némi párbeszédért. Várnotok kell. Rongy ember vagyok. Elkezdeni szeretek dolgokat. Végig viszont még sosem vittem semmit sem. Kivéve az érettségit. De az más. Az ember 18 éves korától számít. Addig csak egy kis vegetatív pulzáló métely. Mindent megcsinál, amit mondanak neki. Aztán hirtelen felnő és elküldik a henteshez csirke farhátat választani. Hát szülő az ilyen? Írói válság van, vagy csak minden más fontosabb, mint a leírt mondatok. Az időt leszarom még ha fojtogatni is próbál. A vasfog. Az csak vasfog.
*faszom: költői túlzás. az pénisznek tűnő ágyék alatti makkos nyirokcsomót jelenti.
