Hogy átérezzétek a helyzet komolyságát, az alábbi sorok olvasáshoz egy kis hangulatfokozó talján gyerekdal szükséges:
Sokan azt gondolták, hogy a kint tartózkodásunk alatt megtanulunk valamennyire olaszul. A valóság az, hogy leszartuk a nyelvet, nem akartuk megtanulni, nem érdekelt. A kulcsszavakon kívül, mint a tányér, pohár, evőeszközök, kurva anyád, bazdmeg, este, tenger, és persze, hogy nem beszélek olaszul, nem nagyon erőltettük a digó lengvidzset. Ráadásul erre felé a nápolyi olasz ment, ami talán olyan, mint a romás magyar (lásd Győzike), még értelmetlenebb, és nehezebb megérteni.
Két talján terrorista a 140-ből...
A kis sátánok ördögszekere...
Isteni volt, hogy nem tudtak magyarul, óriási fegyver volt ez a kezünkben. A szidás fegyvere. A kurva anyád mindent megváltó ereje, amihez nap, mint nap nyúlni kellett, hogy átvészeljük a poklot. Mikor felbaszták az agyad és mosolyogva odaléptél a kispöcshöz és bele bazmegeltél ártatlan kis pofijába, mennyei érzés volt. Vagy az esti köszönés, Buonasera (jóestét) helyett mindig azt mondtam szépen mosolyogva, hogy BENE SZARJATOK, BENE SZARJÁ. Kis rohadékok, üljetek a helyetekre és kussoljatok, mindjárt hozom a moslékotok! Az ezekhez hasonló csúnya szavak bizony kellettek a túléléshez, a nyugalmi PH érték megőrzéséhez.
Meg az, hogy erélyesen lépjünk fel felszopásnál, ugyanis a kispöcsök folyamatosan Nintendóztak az asztalnál, és rohadtul nem vették észre, hogy éppen a fejük mellett állsz öt kibaszott forró tányér hulladékkal. Hé, faszkalap megjött a táp! Majd szétégette a kezed, ordítani tudtál volna, de csak néhány csepp verejték távozott a tésztába szaftdúsításnak. Egy óvatos mozdulattal meg kellett kocogtatni a fiatalok kobakját a tűzforró tányér sarkával és rögtön rád figyeltek nem a Tetrisre. Vicces volt, amikor próbáltak kérni valamit, hadartak, egy árva szót nem értettem mit magyaráznak, bólogattam, hogy jól van, nyugodj meg mindjárt hozok valakit aki lefordítja a nyomorod. Fogtam egy digó felszopót és odavittem a kis majomhoz. Néha csak egy villa kellett, vagy egy kés, de volt, amikor a poharak tisztaságára volt panasz. Olyankor ütni tudtuk volna a fejüket az asztal sarkába. Minden turnusban voltak jó fej gyerekek és igazi sátáni kölykök is. Már az első naptól kiderült ki melyik típusba tartozik, és persze aszerint is bántunk vele végig.
Amikor teljesen elborult az agyunk a fáradtságtól, néha bizony csínytevősödtünk. Megpumpáltam Flórát (persze csak átvitt értelemben), a herpeszes kurvát. Sikerült egy szatyor csipesszel úgy fejen találnia, hogy megszédüljek. Amikor pedig lehajoltam a csészéért amit levertem zavaromban, Luigi, a főmajom osont mögém és próbált be hátulról. Ilyen volt egy átlag este…
Az esték főleg azzal teltek, hogy az étterem melletti színpadon animátorok szórakoztatták a jóllakott Cartmaneket. Mi pedig, nyúzottan, éhségtől elcsigázva a meló záró akkordjait végeztük. Megterítettünk szépen a reggelihez, eltörölgettük egyesével a poharakat, fényesre törölgettük a borecetben ázott evőeszközöket. Nem egyre köptem rá a még csillogóbb hatás érdekében. Este hét órától tízig folyamatosan ment a színpadi őrület és hozzá az a bűn rossz digó gyermekkornyikálásos cd (minden este lement ugyanaz a 18 szám, néhány hét után már teljesen immunisak lettünk rá). Mi meg közben bent restauráltuk az éttermet miután minden egyes vacsi után a kölykök gyakorlatilag megsemmisítették azt. Egyébként az étkezéseket követően általában abroszt kellett cserélni, aki dolgozott már vendéglátásban tudja, hogy ez mennyire strapás és időigényes meló. Itthon egy normális helyen heti egyszer-kétszer cserélnek abroszt, nos, mi napi háromszor a kis sátánok jóvoltából. Kurva anyjukat…
Esti konyhai robot. Törölgetés, rendrakás, agyfaszoskodás. Főszerepben néhány magyar munkás, olasz színekben herpeszes Flóra, csüngő csöcsű Carmine és az okulárés milánói Pepe. Végén pedig a kis erőgép, Nandó is feltűnik, aki állítólag mikor már nem tartózkodtam Sibariban megbaszta szerelmemet…
