Tavaszi Jótékonykodás
Kedves február, még mindig teled hűvöse ölel, tart fogva, pedig jó lenne már levetkőzni, szűk a kabátod, fojtogat a sálad. Ám közeleg a tavasz, és karjaidból lassan kiszabadulok. Egyre jobban szorítasz magadhoz, de március izzó pörölye kíméletlenül csapja szét zsarnokságod. Leváltanak rideg barátom. Kiolvadunk a fagyos hónapok börtönéből, felhalmozott gondolatok, érzések áradnak szerte szét a világban, felkeltve a szunnyadó környezetet. Lassan pulzáló szívverése fokozódik, halványan lüktető élet kezdi birtokba venni elnyomott természetét. A parányi rügyek ragyogása mosolyt csal még a legmegviseltebbek arcára is. A hó hiány okozta bánatot feledteti a tavasz életre hívó mennyei dallama. Kit érdekel már a hógolyó, és a szánkó, végre megmozdult bennünk valami, végre érzések kerítenek hatalmukba, olvadunk. A még kicsit fagyott felszín alatt valami óriási erő próbálkozik kibontakozni, egy vulkán pusztító ereje, mi elöntheti egész testünket a vágyak tüzes lávájával. Ez az évről évre ismétlődő jótékony katasztrófa a legelemibb dolog az emberiség életében, ami már részünk az idők kezdete óta. Nem küzdünk ellene, nem szabad megfékezni, had lepjen el teljesen.
Érzék, csók, minden...
Ha megérted eredetét, irányíthatod, képes vagy kontrolálni a kitöréseket. Hagyod szépen folyni, és gyönyörködhetsz látványában. Vezetni fog, mint a kanos kutyát a tüzelő szuka szutyok. Eljutat a beteljesülés bibéjéhez. És te nem fogsz habozni, úgy fogsz porozni, mint a mézéhes méhecske a krizantémot. Aki magvait szerte szétszórja a világ hatalmas virágmezején, majd miután kiürült, kimerülten, visszatér s megpihen kaptárában. Ugye vannak a kaptárodban más neműek is? Mindegy, hogy otthonodtól távol eső veteményest látogatsz, vagy hazacipeled a termékenyítés melegágyát. A lényegen nem változtat. Rabok voltunk s most szabadok, érthető, ha nem tesszük kellő tiszteletünket a gyönyör oltáránál. Borostásan, piszkosan eredünk hát útnak, mivel Március nem vár, hajt előre, olyannyira felajz tekintete, hogy még a fapina is kivirágzik.
Célunk nemes, eredete a naptárba vésett szentírás. Ki fog sütni a nap, noszogatnak majd fényes szempillái, azt akarják, hogy vetkőzz már le és indulj el, mert az árnyékban megbújó ősz tekintete könnyen visszaragadhat a reménytelenségbe. Nincs hát rá okod, hogy kihagyd a tavasz szépségeit, az út melletti rügyeket és lombosodó fuckat. Elindultál már te nyámnyila?
ELhiszed, hogy nem tudok úszni?
