Mikor még kicsi voltam, kb. tavaly előtt nem sokkal, úgy 10 éve, folyton grimaszoltam és idióta pofákat vágtam. Sajnos ezt, az egyesek szerint rossz szokásom a mai napig nem hagytam el teljesen. Nyomokban bizony tartalmaz még meglepetéseket arcom, aminek persze nem mindenki örül. Főleg a mamáimnak okoztam ezekkel a kirohanásaimmal jelentős bánatot. Nem tudom, miért utálják, miért tartják gyerekes viselkedésnek, pl. Jim Carrey megél belőle. Mi van??? Hogy nem vagyok egy Jim Carrey? Melyik mondta ezt, mindjárt jól hókon baszom.
Őrületes tempóban haladok az utamon, senki nem állíthat már meg!
Az idősek nem ismerik az állati nyomozót. Nem hisznek az őrült vicsorgás sikerében. A kemény munkában hisznek, a vérverejtékes kapálásban, a bőrkeményedésben, a kétkezi izzasztó robotban. Mondjuk sok választásuk abban a korban nem volt, bár írhattak volna blogot, és élvezhették volna jobban a már kikapart gesztenyét. Ehelyett tőlem várják a csodát, idős koruk sötétjébe a fénylő reménysugarakat. És én csak pislákolok, fejemben csak a stikli van, és mindig ez a grimasz, csak a grimasz. Nem vagy már óvodás Bodikám!
Hát idióta képeket vágok mama, és kurva jól nyomom, hidd el. Egy semmire kellő vagyok, aki ily módon röhögi pofán a világot. Nem érdekel senki és semmi. A társadalmi mérgektől hányok már. Kitörtem a cellából ahová a rabok folyamatosan beszartak, nem vagyok hajlandó tovább szagolni azt a másoknak könnyen megszokható bűzt. És lesz belőlem valami, ne félj, a jó borhoz idő kell. Bár sikerült magatartásommal éveket elvennem életedből, de remélem, megéri majd egyszer a rövidítés.
Ezt neked világ!
