Ma nem nagyon akartam felkelni, de aludni sem bírtam mivel be volt dugulva az orrom. Taknyos vagyok, nem kicsit, nagyon. Torokgyík megint beújult, térd alá ér, nem tudom miért mivel tegnap elmúlt és már reménykedtem, hogy kifelé megyek a betegségből. Hát nem egészen, ma megint megtréfált a test. Fáj mindenem, nem sok kedvem volt a mához. Legyen már jövő szerda, végre karácsony, nem fogok éhezni, ellátnak pár napig kajával.
Most így egyedül unalmas, tényleg nincs semmihez se kedvem. Tanulnom nem kell, mert az rossz, látogatni nem jönnek, mert hátha fertőzök, tv-be csak a szokásos szar megy, GTA-át unom kicsit, egyébként már lassan lemészároltam 500 embert... Az első száz még kihívás volt, de most már megszokott rutinná vált a gázolás, trancsírozás, agyszétlövés.
Az már tényleg a vég, amikor Júlia olvasására vetemedek...
Valami megváltás félére vágyom, valami újra, de nem olyan ujjra, mint amire a nők vágynak. Azt hiszem ünnepek után jobb lesz. De legalábbis a betegség után ismét minden ragyogni fog, turha mentes hétköznapok végre.
Napom fénypontja, egy látogatás volt, nemrég egy angyal kényeztetett társaságával. El tudnám viselni őt hosszú távon is, de sajnos ritkán jutok hozzá… Kár, hogy mézes teát nem kaptam, de biztos vagyok benne, hogy a gyógyulást így is nagyban elősegítette jelenléte. Jobb kedvem lett, és ráadásként még két pálinkás teát is bevertem a Bacchusba. Esik, eláztam, vizes vagyok. De nem érdekel, mert volt ma egy édes órám, vele...
.jpg)
Vagy lehet, hogy csak álom volt...
