A Balatoni nyáj

Idén Balatonon töltöttem a nyarat, összesen majdnem 3 hónapot. Persze nem nyaralással, ki az a hülye, aki ennyit időt pusztán henyéléssel tudna tölteni. „Keményen” robotoltam, minden egyes nap, 79 napon keresztül. Egy üdülő büféjét vittem a vállamon öcsém társaságában. Egyik nap a délelőtt, a másik nap a délután műszak aktív résztvevője voltam. Idén debütáltam több téren is, ipari mennyiségű kávé készítésben, töménytelen alkohol kimérésében, jégkrémek eladásában, és ami felettébb meglepő tűrőképességem határának megismerésében. Azt tudtam, hogy öreg vagyok, de azt nem, hogy ennyire ocsmányul fogom viselni a napi 8-10 órás megpróbáltatásokat. Jóllehet szerepet játszott a gyakori szeszelés, és mivel másnaposság miatt egyszer sem hiányozhattam, munkával, állva kellett kihordanom e súlyos tünetegyüttest. Így 2 hónap után már nem volt természetes a mosolyom, és a kedves vendégektől is kivolt már a faszom. Az a sok kurva kávé, meg cappuccino, amit én reggelenként kipréseltem halál közeli, másnaposan aszott testemből…

  Wc papír van a nyakam köré tekerve, dolgozom és a tököm is kivan...

Egyszer csúcsforgalomban (van a vendégeknek valamiféle tehetségük ahhoz, hogy egyszerre jöjjenek be, utána meg 2 órán keresztül persze pangás.) annyira készen voltam reggel, hogy kínomban elkezdtem röhögni, hangosan, és közben kezem gépiesen főzte azt a fekete okádékot. Az emberek meg csak álltak és csodálkoztak, hogy vajon mi a faszon röhögök úgy, mint egy retardált köcsög. Páran azt gondolhatták, hogy talán rajtuk nevetek, nos, azok nem is vettek fel iwiwen.

A reggeli 7 órai nyitások… hú bassza meg, az maga a volt pokol. Irreális számomra a dél előtti ébredés. Kómás fejjel leballagtam a csodás személyzeti szobánkból, megvizsgáltam a büfé körüi károkat, összeszedtem a szilánkokat, a szemetet, és a bejárat felé vettem az irányt. Persze az ajtóban már ott toporzékoltak a szomjazók gyülekezete. Akik általában sírból pattant öregek voltak, rendszeresen beugrottak hajnalok hajnalán, hogy elfogyasszák, a már kitudja hányadik felesüket. Hiába 60 év felett sem áll meg az élet…

  A púlt ahol éltünk...

Néhány szót a bulikról. A fárasztó meló után az embernek nem volt kedve nagyon táncolni, meg eljárni szórakozni, csak kizárólag inni. Elég szórakoztató volt némelyik nap a pult mögött és az alkohol mennyisége is elegendő volt. Ésszerűtlen lett volna kilépnem mögüle. Időm nagy részét ezért ott töltöttem, a maradékot pedig az ágyamban alvással. Igen alvással, sajnos rajtam kívül álló okok miatt csak álmodozhattam egy jó kis forró nyári kekszről. A szeszt választottam hasonló névrokona helyett, na meg az éjszakai mámoros merengéseket a náddal baszta parton. Sose volt unalmas, az a számtalan hullócsillag, sokkal nagyobb élményt adott, mint amit pár csálé csöcs nyújthatott volna.

A munka teljes odafigyelést, és némi serkentő folyadékot igényel... 

Élveztem a nyaram, töprengésekkel tele tűzdelt nappalok és éjszakák váltották egymást, közben az alkohol csak fogyott és fogyott. Hombár fejű vendégek váltották egymást, egymást.  Jéger bácsi minden nap testem vendége volt, s sváb sör buzi véremen sem esett csorba. Szívem szerint egész évben így élnék, testem szerint meg a nagy büdös lófaszt. Nem fogok vele összeveszni, szeptember elején véget ért a nyár és új élet kezdődött. Reményekkel tele, felfrissülve vágok bele az újév kihívásaiba, a bennem rejlő tehetség maximális kiaknázására koncentrálva.

 79 nap alatt szép teljesítmény, vadászmester megszínesítette a napjainkat és enyhén feketés árnyalatot kölcsönzött a rókáknak..