You touch my tralala, my ding ding dong.
Egy kis kultúra. Muszáj megmutatnom, és írnom róla. Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy komolyan gondolta ezt az úr, vagy csak egy pop fricska, mert ha az, akkor zseniális, hanem akkor is elég ütős. Egy ikon, egy német csador, Günther egy olyan szintre emelte a zenei pop ipart, amiről illik említést tenni. A csókos szájú buzulós kippjein vezet minket keresztül az ormótlanul igénytelen muzsika világába. És ott aztán olyan minőségű szarral találkozunk, amit ritkán lehet hallani és látni. Van az a mondás, hogy : ”valami annyira szar, hogy már jó”. Na ez pont ilyen, ha jót nem tudsz csinálni, alkoss hatalmas nagy fost és megvan a siker. Mert a két végletet mindig látni kell. Ezért adózzunk pár perccel a műnek, és ismerjük meg ezt a csodát. Kippjeit, egyébként részeg baráti társaságoknak ajánlom buli előtti „bemelegítésnek”. Aki hasonló remekművekre lel az mindenképpen hozza nyílvánosságra, mert szükségünk van rá ezekben a válságos időkben.
