Már el is felejtettem miről akartam írni

Peremvidék. A levegő kissé áporodott, tisztán látásomat majdhogynem hidegen hagyja, azért fontosnak tartottam megemlíteni ennyivel is beljebb vagyunk. Jelölj be winetú, öreg skalpoló barátom, szeretném lájkolni lovad, hajad. Hatalmas hósárgás paripád, megülném, mint lavinát oxigénmaszk nélküli hegymászója, vagy mint rézüst ropogó lángjait. Aranylóan szikrázó vöröses hajfürtjeidet tüdőmig szimatolnám, szigorúan, nem buzulta mezőkre tévedvén. Nem, még véletlenül sem. Végtére is mindannyian az almát kedveljük valahol belül, mélyen. Mr. Kígyó mi Évát szíven harapta paradicsomuk idusán, s a nő bordája mi Ádám lelkébe fúródva hasította fülébe ama gondolatot, mit a ma hajnalán már minden olcsóbb hímes ismer: A gyengébbig nem valójában igen. Megbocsájtás. Tanítható, ámde nem öröklődick. Így múlick el az Inkák dicsősége így lesz asztalon tojás a felvágott menti zöldség ágyon…