Bizonytalanság

Talán ez az egész csak arról szól, hogy alkalmatlan vagyok bármire is. Minek erőltessem. Írni nem tudok, pedig elmém határtalanul szárnyal, simán sárba tiporna egy neves írót. Ő ezt tanulta. Olvasott. Én gyűlölöm a könyveket. Az önsajnálkozó versek által ejakuláló költőket. A Picasso szerű vászonra szaró festőket is. Ha van egy réteg aki felkap bárkiből lehet művész. Lehet értékes. Van, hogy idő kell mire elismernek. Évek, évtizedek. Nem akarok mentegetőzni. Semmit nem tettem az asztalra. Csak ráfostam egy absztraktot. És már egy  ideje azt kenegetem az mbt-mel. Mitől lenne ma jobb. Minden ugyanolyan. Frusztrál, hogy nem lépek előre. Persze. Érezni kell a határokat, mire vagyunk képesek. Nem mindenkiből lesz zeneszerző. Szeretek mindenbe belekóstolni, hisz csak egyszer van alkalmunk rá. Talán ha lenne kitartásom. Ha nem lennék olyan amilyen. Egy dolgot sikeresen végigvinnék. Így nem. Hozok egy átlagosat, semmi kiugrót. Egyedit. Ez idegesít legjobban. A hétköznapiság. Mindenki többre vágyik. Átlagos a világ. Eltérjen az normáltól mert csak akkor lehet élvezni a feszülettel történő maszturbálást. Saját magunknak bonyolítjuk túl a dolgot. Aki cipésznek született ne akarjon politikusnak állni? Hogy van ez? Hol van a helyem. Hová tartozom. Ne túl sok, ne túl kevés. Pont jó. A pont jó megnyugtat. Egy forró punci pedig eljuttat. Oda ahová tartozni akarok. Orgazmikus mennyországba.