Csillogó csillár peremén megpillantottam egy halvány reménysugarat. Összevisszaságból kilépő foszlány. Rávilágított az arcára. Egy pillanatra láttam csak, de mégsem feledhetem el. Ő se fogj engem, megragadtam. Húzom magammal. Ne ellenkezz, én vagyok. Görcsösen kapaszkodom belé, láncra vert vágyakozás. Megelevenedő csoda, mégis hiába tartó rohanás, küzdelem. Egy véget nem érő hajsza az elérhetetlenért. Csóktól bódult testem, s végül örök rabságba estem. Hajnali lágy szellő simogat, kényezteti arcomat. Felnézek a holdra, fényben úszik, világossággal lepi meg orcám. Hitet sugárzó földöntúli boldogság. Nem vagyok egyedül.
Hiába elereszthetetlen, engedd szabadjára, nem éred utol bármennyire is gyors vagy. Másvilágokban mozogni, nem létezik közös jövő, nincs remény. Végtelen rajongásod nem éri el célját, csak fájdalmat hagy benned. Nincs megoldás, csak a felejtés. Hagyd hát hátra bátran. Ő csak egy a sok közül, egy fénylő pont. Az univerzum pedig hatalmas. És vigasztaljon a tudat, hogy egyszer mindenki rátalál a maga fényes csillagára.
