Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Orgazmus az Alkotótól

 2009.03.16. 13:52

 

Ki értene jobban a puhatestűekhez, mint tervező mérnökünk? Ki tudna nagyobb örömet okozni a nőnek mint Ő, az MKU (Magasságos Kéjenc Uraságunk)? Szokásos unatkozós hétvége volt, bámulta mennyei székéből a földi történéseket, közben mennyei mannát szürcsölt, és néha felkacagott a sok buta paraszt láttán, amint azok féktelenül egymást kaszabolják. Azonban gondolatai másfelé jártak. Már régóta „sasolta” a szüléseket, és csodálta a gyermekáldás szépségeit: egyszerűen irigykedett.

Te jó ég, ezt tényleg én alkottam? Milyen kurva ügyes vagyok…
 
-mormolta sok milliárd éves szakálla alatt. Ekkor hirtelen eszébe ötlött, hogy talán itt az ideje neki is nemzeni egy utódot a földre, és hogy ne legyen önkényes meg céltalan a fogantatás, ágyéka gyümölcse feláldozza majd magát a bűnös világért. Ez ám a stílusos befejezés. Gondosan megtervezte, megírta az elkövetkező több ezer év forgatókönyvét. És nekiállt a castingnak.

 

Hosszas keresgélés után végül rátalált a tökéletes oldalbordára, Mária személyében, a názáreti amatőr színésznőre, aki szép volt és szűz. Ami a mai világban olyan ritka, mint a szociális zaklatás Ferenc szimpatizáns. A szereplőválogatás után rögtön következhetett a „forgatás” élvezeti része, szoftpornó, az alkotó Isteni falloszának teljes kizárásával, gyermeknemzés a szűziesség megtartásával. Ezt általában igen nehéz kivitelezni, de a mi MKU-unk már többször bizonyította rátermettségét.

 

Szeplőtelen orgia, Mária meg ordítja: Istenem, de jó vagy!!!
 
Termékeny gondolatait hatalmas pénisszé formálta majd behatolt Mária ártatlanságán keresztül a szűz anyaméhébe. A fájdalommentes beavatkozás során Isten beleélvezte örökségét a kiválasztott petébe, megtermékenyítvén azt. Összejött az álom, Jézus lüktető embriója mozgolódott Mária pocakjában, amit csodaként éltek meg a helybéliek, és maga a gazdatest is, hisz szűzhártyáján közben nem esett csorba.

Isten, miután elvégezte a piszkos munkát, ledőlt kilenc hónapra. Évekig élvezte apaságát, majd miután megunta a fattya prédikációit, látványos keresztre feszítős bulit szervezett kedvenc népe bevonásával egyszülöttjének, ahol a házigazda Pilátus volt. Fia halála után három nappal, talán gyászában, talán a lelkiismeret furdalásának köszönhetően feltámasztotta gyermekét, és nem sokkal később maga mellé adoptálta. Ez a lépése igencsak hatásvadász volt, amiről később vaskos könyvet publikáltak Biblia címmel: az évezredek bestsellerét.

 
Jézus: földi pályafutása után megkomolyodott, már nem szórja úgy az igét mint régen, a mennyország kapujában őrködik, és taszítja le izraelita gyilkosait a pokol tüzébe ( ahol egyébként Hitler és Saddam a rezidens dj-k).
Isten: jelenleg elfordult az emberiségtől, kiábrándult annak eltorzulásától, Hirosima és Nagasaki óta nem szórakozott már egy jót. Meg nem erősített források szerint (eddig nem publikált tekercsek) egy újabb; Apokalipszis koncerttel egybekötött; gyermeknemzéses projekten dolgozik, de ez alkalommal saját magát szüli le a földre, és ragad majd szablyát a bűnös lelkek lehenteléséhez, ami egyben a földi világ végét is jelenteni fogja.

Címkék: agymorzsák

A bejegyzés trackback címe:

https://stern.blog.hu/api/trackback/id/tr261005413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lári-Feri 2009.03.16. 19:10:59

Ezt a címeres faszt. Úristn!

peca1000 2009.03.16. 19:19:07

Uhhhh... kemény írás! Szórakoztató, de megbotránkoztató. A Máriás kép és a hozzávaló szöveg csúcs! :)

Martian (törölt) 2009.03.16. 19:19:52

A. Crowley azért ennél sokkal jobbakat írt...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.03.16. 19:59:38

Na ja, s miután leszülte magát Isten a Földre, kardozásra, kalandra vágyva, szembetalálta magát Chuck Norris bőrébe bújt Jack Bauerrel, aki két telefonbeszélgetés között egyszerűen keresztüllőtte a világ teremtőjét, mint a kutyát. És így maradt el a világnak szörnyű, jajveszékeléssel és fogaknak szörnyű csikorgatásával ijesztgetett vége...

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.03.16. 19:59:56

"Buddy Stern vagyok, zsidó származású magánnyomozó."

Na most ezek után ez a szöveg vagy pont az a szellemtelen provokáció, aminek első pillantásra látszik, vagy te tényleg ilyen ostoba paraszt vagy, vagy pedig (leginkább) mind a kettő.

Egyébként nem találtad fel ezzel sem a spanyolviaszt (lásd Petri György: Zakatol a szent család c. verse).

vhjoli 2009.03.16. 20:44:16

Csak sajnállak, mert sztem többre lennél érdemes!Nem kaptál nevelést...majd 90 évesen is írj ide kérlek!

ratman_ (törölt) 2009.03.16. 20:55:28

ez meg mi a véres fasz és mit keres az indexen? elképesztő, hogy milyen ótvar moslék blogokat belinkelnek. neked segítségre lenne szükséged, ember.

Nándesz 2009.03.16. 21:04:27

Szokásos zsidó provokáció, köszönjük

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.03.16. 21:04:27

két győzike nézés meg bulizás között ilyeneket is tudnak írni egyesek

bosola 2009.03.16. 21:09:36

Okoskodó, butácska írás. És valóban, itt a vonatkozó Petri-vers:

Petri György:

Apokrif

Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább ---
--- "Megint Isten?"
--- "Az hát, megint."
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
--- "Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
--- de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"

Jack__Bauer 2009.03.16. 21:25:39

Látom te is keményen harcolsz az oktalan antiszemitizmus ellen, kedves Buddy Stern. A kurucosok biztos fogják díjazni az irományod...
Ja, nem. A "nyomravezetőt" fogják díjazni.

hRaVeN 2009.03.16. 21:40:59

Az indexnek csak gratulálni tudok, hogy kiteszik ezt a rakás szart a címoldalra.
Na kb erre vagytok képesek, a rohadt mocskos fajtátokkal együtt.

fogadd sok szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=Qv2Tazux2ig&feature=related

Milyen érdekes ez is. Ugye?

Ja igen: Nem, nem vagyok vallásos, és nem járok templomba.

Krogshöj 2009.03.16. 22:39:47

Én örülök, hogy ez a blog és a kuruc.info is él és virágzik. Ez az igazi szólásszabadság.

Buddy Stern · http://stern.blog.hu/ 2009.03.17. 01:15:03

@Zigomer Trubahin: Nem olvastam Petri György alkotásait még soha, én Buddy Stern vagyok és ezek az én saját írásaim a saját vénámból és gondolataimból táplálkozva születtek, nem pedig egy magyar költőre hajazó replika...

Lófaszt akartam feltalálni, ez csak jött és ezt érzem ennyi...

Egyébként zsidó származású vagyok tényleg és nem értem mi bántó van a szövegben...

Buddy Stern · http://stern.blog.hu/ 2009.03.17. 01:33:37

Köszönöm mindenkinek a sok kedves hozzászólását. Közel háromezren olvastátok Ateista kirohanásom. Mondjuk azt nem értem, hogy ebből az irományból miért kellett faji konzekvenciákat levonni, vagy bármilyen kirohanást elkövetni ez irányba, hisz már említettem korábban származásomat. Bennem nincs fajgyűlölet, semmiféle megvetés vagy harag mások iránt, vagy ha úgyis tűnik, az amolyan South Parkosra hajazó poén és inkább viccesen akarom érzékeltetni az esetleges „nézeteltéréseket”. Igyekszem sarkítottan fogalmazni, és most ISTENEM pont a vallásról kalandoztam el egy igen érdekes irányba, ami szerintem szórakoztató volt, legalábbis nekem ez volt a célom vele, nem pedig gerjesztés és zsidópukkasztó faszomság. Én elfogadok minden embert olyannak amilyen, szeretek mindenkit, kivéve a vadászgörényeket és gazdáit:D

Buddy Stern · http://stern.blog.hu/ 2009.03.17. 01:56:36

@vhjoli: Árvaházban nőttem fel, 65 év múlva találkozunk!

Macaron 2009.03.17. 09:56:28

Jajj emberek! annyira szánalmas,h mindenen megbotránkozunk! Egy kis lazaság és könnyedség és már is kicsivel jobb az élet!
Nekem tetszett (persze új ez a leírás)...:)

poTomek 2009.03.17. 12:40:28

"és néha felkacagott a sok buta paraszt láttán, amint azok féktelenül egymást kaszabolják."
süti beállítások módosítása