Atom siker született február 27. péntek este nemzetünk fővárosában. Az AXN filmfesztivál eredmény hirdetését rendezték a patinás Merlinben. Paksi barátomat legnagyobb meglepetésére közönségdíjjal jutalmazták.
Az esélytelenek nyugalmával szemlélte az eseményeket, sörrel a kezében természetesen, majd mikor kimondták, hogy a Négy lövés nyerte az idei fesztivál közönség díját örömében nyelt még kettőt a palackból majd gyorsan megszabadult tőle és felment a pódiumra az elismerő kézfogásokért na meg persze a nyereményért (HD kamera). Meglepetés erejét viszonylag jól leplezte, higgadt természetességgel, amit főképp a sörnek köszönhetett. Én a helyében minimum elájultam volna, anno az Oriflame-s díjátadón is reszkettem mint a kocsonya, hej mi lesz majd az Oscarnál… szívroham?
A kamerát nem szívesen teszi le.
Hogy őszinte legyek, egy kicsit engem is meglepett az eredmény, na nem azért mert rossz a film, csak lehet hogy akadtak jobbak is nála, ám szerencsére a nézőknek ez a szubjektív szemszögű „mészárlás” jött be a legjobban. Érdekes, hogy a nagy esélyes ízig –vérig profi „Végre” című öngyilkos alkotás semmit sem kapott. Az szakmabéliek szigorát megnyerő „Superdigital” elsősége pedig abszolút érthetetlen számomra. Hiába a zsűri döntései kifürkészhetetlenek…
A Négy lövés pedig jött, láttatott, győzött, legalábbis a közönség szemében. A minimális költségvetésű szatíra dióhéjban három ember halálát ábrázolja öt percben és négy lövésen keresztül. A helyszínt a Paksi tv egyik stúdiója biztosította, amit sikerült viszonylag otthonosra berendezni. Ami a színészeket illeti, számomra is volt némi kivetni való játékukban, nekem túl színpadias volt, túlspilázott színházi harsányság jellemezte, ami nem feltétlenül passzol a vászonra, jóllehet két lelkes drámás fiatalról volt szó. Ez a túljátszottság pedig talán azt a benyomást kelthette egyes nézőkben, hogy rosszak voltak a színészek, holott csak más műfajból építkeztek.
Az utolsó előtti lövés...
A film nekem összességében tetszett, érezhető volt a rendező összetartó keze és a forgatókönyv teljessége. A történet 4-es, megvalósítás 3-as, szereplők teljesítménye a már előbb említett apróságok miatt 3-as, tehát nálam egy erős közepesre sikeredett ez az alkotás, és akkor rendkívül szigorúan, elfogulatlanul osztályoztam. Természetesen, mint kollegának csillagos ötöst adok és gratulálok a sikerhez, csak így tovább és remélhetőleg a következő díjesőnek már én is aktív részese leszek.
Szép volt Paksi mogyoró, az első lépést megtetted Hollywood felé. A kedves mamának pedig jobbulást.