Csodálatos álmok jönnek...
Hosszasan sorolhatnám az álmok előnyeit, biztos te is ismersz néhányat. Hisz mindenkinek kell, hogy elmeneküljön valahová, távol a valóságtól egy biztonságos menedékbe, kétségbeesésének utolsó mentsvárába. Nekem ez egy ilyen hely. Álmodozom nyitott szemmel, az ébrenlétben. Nem tudom, honnan eredhet e képességem, talán a DNS-embe kódolt csoda lehet, vagy csak a szocializálódásom korcs mellékterméke. Talán csak szó szerint agyamra ment a filmes világ, és messze kerültem a valóságtól.
Néha nehéz velük, megnehezítik a rendes ébrenlétet, az életet… régen simán külön tudtam választani a kettőt, és virgonckodtam a jelenben, de az elmúlt egy évben valamiért nehezebben ment a felszínre törés. Nem egyszerű, tudom, de meg kell tudni élni az álmokat a valóságban és annál jobb nincs, ez egy ideál, de lehetséges, hiszek benne. Sajnos csak párszor volt szerencsém ehhez a kettőséghez, s bizony mindennél szebbek, jobbak ezek az érzések. Nem könnyű összehozni őket, sok mindennek kell egyszerre összejönnie, elég egy apró hiba és már is ott a galiba, így könnyen válhat az álom rémálommá. Tudni kell a földön állva lebegni, hogy ne ess nagyot. 25 éves fejjel az ember a sok eséstől megtapad az értelem mezején, ennek ellenére minél magasabbra repít képzeleted, annál gyönyörűbb magasságokba juthatsz. Néha megéri kockáztatni. Tanácsokat adni mindig is könnyebb volt mindig megvalósítani őket.
Lelked tele lehet kék zöld foltokkal, kívül nem látszódó belső „vérzések”, forradásokkal, szerencsére előbb utóbb minden seb begyógyul, csak a heg marad hátra, melyek emlékeztetik az embert elkövetett hibáira. Tanulunk belőlük, vagy sem.
Takargathatod, falakat húzhatsz magad köré, védheted sebzett lelkedet. Bezárkózhatsz, feltörhetetlen várként tündökölhetsz, és csak reménykedhetsz, hogy egyszer kinyithatod valakinek kapuid. Megválogatod, kit engedsz be a falakon belülre, ami nem egy rossz dolog, sőt. Vannak kitartó ostromlók, de te végig kitartasz, és ez nagy érték, ritka kincs. Dobó István női változata vagy. Ki akarna meghódítani egy várat, komolyabb harcok nélkül, ellenállás nélkül besétálni a nyitott erődbe. Hol marad így a győzelem édes élvezete? Reménye vagy a hódítás híveinek.
S bár a végsőkig kitartasz,ne feledd az áldozatokat
Elképzelhető, hogy az ember mellé lő és rossznak nyit ajtót, előfordulhat, hogy azt hiszed a törökről, hogy barát. Pedig mindenki azt gondolná, hogy te sosem hibázol, minden mozdulatodra áldott tudatosság jellemző, megalkuvást nem tűrő határozottság. Hiába hiszed, hogy a magad ura vagy, és tényleg ekképp cselekszel, végül rájössz, hogy néha nem vagy képes irányítani a dolgokat, az érzelmek világát nem a tudat vezérli, hanem valami kiszámíthatatlan, felettünk álló hatalom. A hiány, a magány megcsalhatja és legyőzheti a kitartást, mint az éhező várvédők esetében. Átverések áldozata lehetsz, még ha nem is olyan levél vagy, akit a szél csak úgy ide-oda repítene. Igyekszel kitartani a várban, hisz mindig szükséges van a biztonságos falakra, még ha melléd is települ valaki. Sose jó, ha rád építkeznek, vagy te költözöl be egy másikba, egyszer véget ér a vendégszeretet bármennyire is elmúlhatatlannak tűnik. Önálló bástyákra van szükség, mivel bástyák jönnek mennek, de a tied mindig ugyanaz marad.
Azt hiszem nekem nincs váram, vagyis valamilyen biztos van, de én inkább a magaslaton gubbasztok és nézelődöm. Felülök a tetejére, ami a felhőkben ér véget és csodálkozva lesem a várvédők szépségét.
